Bár ne lennél BAR-listás!
hétfő, január 18th, 2010Jaj Neked, ha rajta vagy a BAR-listán!
Hitelt nem mindenki kaphat, még akkor sem, ha hitelképes.
Miért?
Bizonyára Te is hallottad már ezt a szót: BAR-lista.
A BAR-listások (bár-listások) nem kaphatnak, vagy nehezen kapnak hitelt.
Kik ők, hogy lesz valakiből BAR-listás, egyáltalán mi az a BAR?
Lehetséges, hogy Te is BAR-listás vagy, és még csak nem is tudsz róla?
Hogyan tudod ellenőrizni, hogy rajta vagy-e a BAR-listán?
Semmi nem marad titokban, megígérem.
BAR = Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer
Hát igen. Ez az a feketelista. Bár mostanában KHR néven emlegetik.
KHR = Központi Hitelinformációs Rendszer
A kettő egy és ugyanaz. A hivatalos elnevezés a KHR, az ismert pedig a BAR. Ugyanaz a helyzet, mint a szocpollal. Hívhatják ugyan mostanság Lakásépítési kedvezménynek, de ha azt mondom szocpol, akkor mindenki érti, mire gondolok.

Az egész úgy kezdődött, hogy valamikor a 90-es évek elején a bankok összefogtak, és elkezdték megosztani egymással a rossz adósokról az információt. Meg lehet érteni a bankok álláspontját is, hisz egy bedőlt hitel rossz esetben milliós veszteséget okoz nekik.
Például: Szépreményű család lakáshitelt vesz fel otthona megvásárlásához.
5 év múlva nem tudják fizetni a részleteket. Semmilyen megegyezést nem tud a bank elérni velük, ezért él a jelzálog jogával és árverést ír ki a lakásra. Csakhogy nem tudja elárvereztetni, mert nincs rá ajánlat, nem kell senkinek. Olyan helyen van, ami nem népszerű. Ha hozzá is jut valamimód a bank a pénzéhez, ez nem lesz egy egyszerű út. Viszont nagy az esély arra, hogy sosem kapja vissza.
Szóval a bankok önvédelemből megosztották egymás közt az információt: ha jelentkezett „A” bankhoz egy hiteligénylő, utána néztek, volt-e már rossz tapasztalata egy másik banknak vele. Ha ők jártak rosszul („A” bank), akkor közzétették az adós adatait.
Egy (-két) baj volt csak ezzel a rendszerrel: megsértette az adatvédelmet, és súlyos hátrányokat jelentett azok számára, akik tévedésből kerültek be, illetve csak kisebb vétséget követtek el.
Ezért 2005-ben törvényileg szabályozták a BAR-t (innentől kezdve nevezik KHR-nek). Lássuk a szabályokat!
Ki lehet rajta a BAR-listán?
Olyan személy, aki a pénzintézettel szembeni, szerződésben vállalt kötelezettségét nem teljesítette és
a, a meg nem fizetett tartozás összege meghaladja a késedelembe eséskori legkisebb minimálbér összegét,
b, ez a késedelem folyamatosan, több mint 90 napon keresztül fenn áll.
Ez a főszabály. Ezen kívül BAR-listára kerül még az a személy is,
aki hiteligényléskor valótlan adatokat közölt,
hamis vagy hamisított okiratot használt, és ez okirattal bizonyítható,
valamint aki bankkártyával visszaélést követett el.
———————————————————————————————————
Bar–listára kerül: aki a minimálbért meghaladó összeg megfizetésével folyamatosan, több mint 90 napon át késlekedik.
———————————————————————————————————
Vegyük sorban: BAR-listára kerülnek azok az adósok, adóstársak, kezesek, akik pénzintézettel, bankkal szembeni kötelezettségüket nem teljesítik:
nem fizetik, vagy késve fizetik a lakáshitelt, az árukölcsönt, a hitelkártya törlesztést, a diákhitelt, stb.
ez a késedelmük megszakítás nélkül 90 napon keresztül fennáll, és meghaladja a késedelembe eséskori legkisebb minimálbért (például 2009. szeptemberében kezdődő késedelemkor a 71.000 Ft-ot).
Ma a bankoknak kötelező a hitelszerződés megkötése előtt írásban tájékoztatni az igénylőket az esetleges mulasztás következményeire, valamint 30 nappal a listára kerülés előtt is figyelmeztetni kell az adósokat.
Sőt, ha a bank elküldte az adatokat a KHR-be, 8 napon belül erről tájékoztatnia kell az ügyfelét. Így elvileg mindenki tud arról, ha BAR-listás lett.
Elképzelhető azonban, hogy valaki már korábban (2005 előtt) BAR-listára került.
Aki bekerült a KHR-be (Központi Hitelinformációs Rendszer, vagyis a BAR), az a mulasztás rendezésétől számított 5 éven át, mint passzív báros benne marad.
Eztán véglegesen törölni kell az adatait. (Aki nem fizeti vissza a tartozását, az örökre a listán marad.)
Aktív báros: benne van a KHR-ben és van fennálló tartozása
Passzív báros: benne van a KHR-ben és már nincs fennálló tartozása
Magánszemélyek és vállalkozások is kerülnek a KHR nyilvántartásba. Magánszemélyek csakis negatív esetben, feketelistára, vállalkozások pedig lehetnek negatív és pozitív bárosok egyaránt (minden ügyletük nyilván van tartva).
Vannak kezdeményezések, hogy magánszemélyek is lehessenek pozitív bárosok (a jó adósok). A dolog ellenzői a személyiségi jogokra hivatkoznak és a banki titoktartásra, a pártolói szerint ez megkönnyítené a hitelfelvételt, és mivel csökkenne a bankok kockázata, kedvezőbbek lehetnének a feltételek, fizetnivalók is.
Minden állampolgárnak joga van tudni, szerepel-e a KHR-ben.
Azt javaslom, mindenképp derítsd ki, nem szerepelsz-e benne.
Az, hogy nem volt kölcsönöd, még nem biztosíték. Lehet akár olyan, pl. hitelszámla-keret túllépés, amire nem is igazán figyeltél, vagy lehet sajnos tévedésből is BAR-listán lenni.
Nagyon kellemetlen lenne, ha mindez a foglaló átadása után derülne ki (és emiatt nem kapnád meg a lakáshitelt). Egyrészt elveszne a foglaló összege, ami nem kis kár, másrészt a keresésre fordított időd is kárbavész.
Tehát még mielőtt keresni kezdenéd az ideális lakást, derítsd ki, hogy nem szerepelsz-e a BAR-listán!
Hogyan?
Évente egyszer minden állampolgár ingyenes információt kérhet arról, hogy szerepel-e a KHR-ben.
A tennivaló a következő:
1. Elmenni egy bankba és kitölteni egy „ügyféltudakozvány” nevű nyomtatványt.
2. A pénzintézetnek 2 munkanapon belül ezt el kell juttatnia a Bankközi Informatikai Szolgáltató Zrt-hez (BISZ).
3. A BISZ-nek 5 munkanapon belül válaszolnia kell.
4. A banknak 2 munkanapon belül értesítenie kell az ügyfelet.
5. Visszamenni a bankba és a választ dupla borítékban átvenni.
6. A belső borítékot a bank sértetlenül köteles átadni, Neked pedig a sértetlenséget az aláírásoddal kell igazolni.
Tehát bármi is áll a borítékban, azt rajtad kívül más nem tudhatja meg.
Ha nem vagy benne a KHR-ben, akkor nyugodtan fellélegezhetsz, mert a tudtod nélkül már nem is fogsz oda bekerülni.
Ha szerepelsz a nyilvántartásban, de úgy véled, indokolatlanul kerültél fel rá, akkor kifogással élhetsz (írásban) a listára feltevő banknál, vagy a BISZ-nél.
A panaszt 15 napon belül ki kell vizsgálni. Az eredményről írásban tájékoztatnak (akkor van esély a lekerülésre, ha a pénzintézmény valamilyen hibát követett el).
Ha a panasznak helyt adnak, akkor 2 napon belül törölni kell az adatokat a listáról.
Elutasítás esetén még lehetőséged van 30 napon belül pert indítani (a bíróságnak pedig 30 napon belül ki kell tűzni a tárgyalást).

Lehetőségek BAR-listásoknak
Ha sajnos okkal szerepelsz a KHR-ben, és ezt akár eddig is tudtad, akár csak most tudtad meg, még akkor sincs minden veszve.
Igen, nagyon nehéz lesz hitelhez jutnod, sok esetben lehetetlen is, de van néhány megoldás, amivel élhetsz.
1. Külföldi banktól hitelt igényelni.
Nem egyszerű, de mivel külföldön a bankok nem ismerik a KHR-t, így nem leszel Te sem kizárva a hitelfeltételekből.
Ilyen lehetőség pl. az osztrák hitel. Ez egy jelzáloghitel, szükséges egy forgalomképes (lehetőleg Budapesten vagy megyeszékhelyen levő) ingatlanfedezet – akár lehet a megvásárolandó is, és szükséges a hitelképesség.
2. Lakástakarék-pénztári szerződést köthetsz, akár tőkeképző életbiztosítást is, vagy beléphetsz egy vásárlói klubba (ezekkel a lehetőségekkel nem hitelt kapsz!).
3. Mivel a bankok versenyben vannak egymással, jobbnál jobb ajánlatokat dobnak a piacra, hogy magukhoz csalogassák az ügyfeleket…
Ezért vannak bankok, amelyek passzív bárosoknak adnak hitelt: megvizsgálják, mi történt valójában (mert nem mindegy, hogy valaki kezesként került a listára 4 évvel ezelőtt, vagy épp azért van rajta, mert a tartozása meghaladta a 90 napot – kerek 2 nappal).
4. Vannak más pénzintézetek is, akik a BAR-listásoknak nyújtanak hitelt. Nagyon sok ilyen hirdetés van manapság. Többnyire ezen hirdetések mögött hitelközvetítők állnak.
Van köztük komoly cég, és van szélhámos is, ezért azt javaslom, legyél nagyon óvatos. Hallgass a megérzéseidre, és ha úgy érzed, valami nem tiszta, akkor inkább szüntesd meg velük a kapcsolatot.
Sose engedj a „csak itt, csak most” nyomásának. A szerződést nyugodtan kérd és vidd el, még mielőtt aláírnád, hogy át tudd tanulmányozni. Ha nem adják oda, az egy jel arra, hogy talán nem kellene velük foglalkoznod.
Olyan nincs, hogy bizonyos összegért (pl. 200.000 Ft-ért) leszednek a BAR-listáról. Jó az is, ha előre tudakozódsz a tanácsadás óradíjáról: 5-10.000 Ft-ot kiadni egy használhatatlan tanácsért igen drága mulatság.
Sokszor előfordul, hogy egy aktív báros (akinek még van tartozása) úgy kap segítséget, hogy kifizetik helyette ugyan a tartozását, viszont kezelési költség címen az adóssága 10-30%-át kell készpénzben letennie. Szerződés nincs, van helyette adósságelismerő nyilatkozat. Majd továbbközvetítik egy velük szerződésben álló pénzintézetnek. Az ingatlanára pedig jelzálogjog és vételi opció* kerül.
Vigyázz, ez csapda! Óvakodj azoktól a hitelektől, ahol a szerződés szerint vételi opciója van a hitelintézetnek!
(Erről csak az a véleményem, hogy aki az X kölcsönét nem volt képes fizetni, az az Y kölcsönt sem fogja. Valamint a KHR-en attól még 5 évig rajta lesz.)
*Vételi jog (opció): Ha a tulajdonos másnak vételi jogot (opciót) enged, a jogosult az ingatlant egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja.
Ha közvetítőt keresel, akkor az Internet a lehetőségek tárháza, tudsz olyan közvetítőt is választani, akinek megtekinthető a referenciája, valamint több közvetítő ajánlatát is össze tudod vetni.
5. A hitelt nem Te, hanem egy közeli hozzátartozód (pl. testvéred) veszi fel.
6. És a legvégső eset az, amikor nem marad más hátra, mint a várakozás és a türelem, hogy leteljen az 5 évből még hátralevő idő.
Példák arra, kik kerültek fel a BAR-listára:
- Főiskolás Péter, aki diákhitel kérelmének kitöltésekor hamis hallgatói adatokat adott meg.
- Tolvaj Rozál, aki lopott személyivel akart hitelt felvenni.
- Csaló Tibor, aki hamis okmányokkal kísérelte meg a hitelfelvételt.
- Baklövés Ildikó, aki bejelentette bankkártyája elvesztését, majd ezt követően megtalálta és használta.
- Kezes Bárány, aki a komájának volt a kezese, a koma nem fizetett és hát sajnos ő sem tudott helyette fizetni.
- Szegény Imre, akinek Provident gyorskölcsönt kellett felvennie, majd fizetési késedelembe esett (minimálbér feletti elmaradása volt több mint 90 napon át).
- Hitelkártyás Anita, aki hitelkártyával vásárolt egy mosógépet, majd 5 hónapig nem fizette vissza, a havi minimumot sem.
- Lízing Bertalan, akinek autóra szóló lízingszerződése volt, és ezt nem tudta fizetni.
- Peches Enikőnek még négy évvel ezelőtt a tartozása meghaladta a 90 napot, és a minimálbér összegét is meghaladta a 87. napon, ezért felkerült a listára (ma már ezért nem kerülhetne fel).
Mit tartanak nyilván?
A BAR-t kezelő adatközpont az adatnyilvántartás során az ügyfél személy- és lakcím azonosító adatait,
a kölcsönszerződés típusát, számát,
megkötésének és lejáratának időpontját,
a hitel és a fennálló tartozás összegét teszi fel a listára.
A rendszer zárt, Internetről nem lehet hozzáférni, a BISZ Zrt. székhelyén van a központi rendszer, amihez a felhasználók egy telepített interfész segítségével kapcsolódnak. Jelszó van és az adatokat kizárólag az adatgazdák (akik rögzítették) módosíthatják, minden változást 5 munkanap alatt rögzíteniük kell.
A bankok gyakorlata a következő: aktív bárossal nem állnak szóba, passzív bárost jövedelem alapú személyi hitelkérelemkor szinte mindig elutasítják, ingatlanfedezetes lakáshitel kérelemkor egy jó adóstárssal együtt esetleg elfogadják a hitelkérelmét.
Aki benne van a KHR-ben (BAR-listás) az magasabb költségekre, nagyobb kamatra számíthat.
Visszamegyek a Lakásvásárlási tippek és tudnivalók oldalra
Karácsonyi vásár – hatalmas kedvezmények
kedd, december 15th, 2009A közelgő karácsony alkalmából szeretnénk megajándékozni.
Ha lakást (házat) akarsz eladni vagy lakást (házat) akarsz vásárolni, akkor ennek a lehetőségnek biztosan örülni fogsz:
December 15 és 20 között leadott rendelés esetén minimum 8.475 Ft kedvezményt adunk.
És ez még nem minden! Mellé csomagoljuk a “Milyen az a hirdetési szöveg, ami garantáltan sok érdeklődőt hoz?” tanulmányt is.

Lakás eladásnál nagyon fontos, hogy sok ember elolvassa a hirdetésünket és sok érdeklődőnk legyen.
Milyen az a szöveg, ami mágnesként vonzza az érdeklődőket?
Milyen az érdektelen hirdetési szöveg?
Milyenek a jó fotók?
És milyenek a vevőriasztók?
Gyakorlati tudnivalók az ingatlan hirdetésekről, példákkal alátámasztva.
Plusz hatalmas árengedmény!
——————————————————————————————————–
A KARÁCSONYI VÁSÁR VÉGETÉRT!
——————————————————————————————————–
A karácsonyi akció csak december 20 éjfélig tart!
Ha szemezgettél már valamelyik megoldás csomaggal, ez egy remek lehetőség, hogy megszerezd magadnak.
Kapsz egy hasznos tanulmányt is mellé, és ezreket spórolhatsz.
Bár igazából nem ezen fogsz spórolni, hanem akár százezreket vagy milliókat fogsz megspórolni magadnak, ha nem követed el azokat a baklövéseket, amiket a lakásvásárlók és lakáseladók háromnegyede elkövet.
Boldog karácsonyt!
——————————————————————————————————–
A KARÁCSONYI VÁSÁR VÉGETÉRT!
Újra kapható – átdolgozott változat
kedd, december 15th, 2009A lakásvásárlás lépésről lépésre e-bookot a nyár elején kivontuk a forgalomból.
Az ok: rengeteg változás, ami az előző verziót elavulttá tette.
Változtak a hitelek. Míg korábban a svájci frank alapú devizahitelek voltak a nyerők, manapság újra a forint hitelek hódítanak.
Már amennyire hódítanak… A gazdasági válság magával hozta a változást: sokkal nehezebb hitelhez jutni, és az emberek egy része túl kockázatosnak tartja, hogy hitelt vegyen fel (emlékszik még, amikor tízezrekkel nőtt a havi törlesztő), inkább kivár.
Új törvények születtek: megszüntették (felfüggesztették) a korábbi lakástámogatási rendszert (szocpol és fajtái), októbertől van kamattámogatás…
Jövőre pedig ingatlanadó…
Bár a Lakásvásárlás lépésről lépésre e-book minimum 70%-a olyan igazságokat tartalmaz, melyek változó törvények mellett is megállják a helyüket, fontosnak tartottuk, hogy az aktuális törvényeket és helyzetet is tükrözze a tartalom.
Frissítettük, átírtuk, aktualizáltuk, és most újra kapható a Lakásvásárlás lépésről lépésre e-book legújabb kiadása.
Azon Ügyfeleink, akiknek a korábbi verzió van meg, ingyenesen hozzájuthatnak a friss kiadáshoz. E-mailben fogjuk küldeni a letöltési linket és jelszót. Ha valamiért e-mailünket nem kapnád meg, az Ügyfélszolgálatunkon is kérheted (e-mailben) az új verziót, és elküldjük.
Ha viszont még nem szerezted meg magadnak, akkor most a legfrissebb, legaktuálisabb verzióhoz tudsz hozzájutni.
Sőt, a karácsonyra tekintettel egy rövid ideig tartó villámakció is kilátásban van.
Részletek hamarosan…
Lakásvásárlás lépésről lépésre e-book
Lakásvásárlás lépésről lépésre e-book tartalomjegyzék
Lakásvásárlás lépésről lépésre prémium csomag tartalom
kedd, december 15th, 2009Lakásvásárlás lépésről lépésre
prémium csomag
5 e-book + 1 összefoglaló + 2 bónusz e-book
1. e-book:
Célozz!

1. Célkitűzés
1.1. Ki mint vet, úgy arat
2. Célkitűzés II.
2.1. Miért van szükséged egy lakásra?
2.1.1. Logikus indokok
2.1.2. Érzelmi indokok – játszd le a filmed!
2.2. A legfontosabb szempont egy ingatlan esetében
2.3. Az ingatlanok halálos bűnei
2.4. Pokoli szomszédok
2.5. Értéknövelők, értékcsökkentők
2.6. Összehasonlítás: hátrányok és előnyök
2.6.1. Házat vagy lakást?
2.6.2. Nagyvárosban (fővárosban), városban vagy falun?
2.6.3. Belváros vagy külsőbb városrész/ agglomeráció?
2.6.4. Használtat vagy újat?
2.6.5. Panelt vagy társasházi lakást?
2.6.6. Emeletit vagy földszintit?
2.6.7. Udvarit vagy utcait?
2.6.8. Lifteset vagy lift nélkülit?
2.6.9. Erkélyest vagy erkély nélkülit?
2.6.10. Felújítandót vagy beköltözhetőt?
2.6.11. Hitelre vagy készpénzzel?
3. Célkitűzés III. – a titok
2. e-book:
Hitelek és támogatások

1. Hitelek
1.1. Előzetes adósminősítés
1.1.1. Jövedelmet, vagyoni helyzetet felmérő vizsgálat
1.1.2. Általános vizsgálat
1.1.3. Jó pontot jelent
1.1.4. Banki tennivalók lépésről lépésre
1.2. THM
1.2.1. A THM pontatlanságának az okai
1.3. Jelzáloghitel
1.3.1. Fedezet alapú jelzáloghitel
1.3.2. Jövedelem alapú jelzáloghitel
1.3.3. Devizahitel
1.3.4. Forint alapú hitel
1.4. Jaj Neked, ha rajta vagy a BAR-listán!
1.4.1. Ki lehet rajta a BAR-listán?
1.4.2. Derítsd ki!
1.4.3. Lehetőségek BAR-listásoknak
1.4.4. Mit tartanak nyilván?
1.5. A devizahitelek buktatói
1.5.1. Milyen kockázata van egy hitelnek?
1.5.2. A felvevő személyében rejlő kockázatok
1.5.3. A bankban és a hitelben rejlő kockázatok
1.5.4. Speciálisan a devizahitelekben rejlő kockázatok
1.5.5. Hogyan tudod csökkenteni a kockázatokat?
1.6. Mit tegyél, ha mégis beüt a krach?
1.7. Takarékossági megoldások
1.7.1. Életbiztosítással kombinált lakáshitel
1.7.2. Lakástakarék-pénztár, avagy az LTP
1.7.3. Lakástakarék-pénztári megtakarítás + lakáshitel
2. Állami támogatások – Fészekrakó Program
2.1. A felfüggesztett fészekrakó támogatások
2.2. Lakástámogatási rendszer (kamattámogatás)
2.3. Önkormányzati támogatás
3. Meddig ér a takaró?
3.1. Lakásvásárlással kapcsolatban felmerülő költségek
4. Banki kisszótár
3. e-book:
A lakáspiac

1. Iránytű a hirdetések dzsungelében – a leggyakoribb kifejezések magyarázata
1.1. Lakásfajták és lakások jellemzői
1.1.1. Lakásfajták, lakástípusok – összehasonlítások
1.1.1.1. Garzon
1.1.1.2. Tetőtéri lakás
1.1.1.3. Resort
1.1.1.4. Loft
1.1.1.5. Apartmanház
1.1.1.6. Penthouse
1.1.1.7. Lakópark
1.1.1.7.1. Mi a különbség a lakópark és a lakótelep között?
1.1.1.8. Intelligens épület
1.1.1.9. Zöldház
1.1.1.10. Passzívház
1.1.1.11. Ökoház
1.1.1.12. Duplex
1.1.2. Erkély, lodzsa, terasz
1.1.3. Komfortfokozatok
1.1.3.1. Összkomfortos
1.1.3.2. Komfortos
1.1.3.3. Félkomfortos
1.1.3.4. Komfort nélküli
1.1.3.5. Szükséglakás
1.1.3.6. Duplakomfortos
1.1.3.7. Luxus
1.1.4. Szoba, félszoba
1.1.4.1. Szoba
1.1.4.2. Félszoba
1.1.5. Egyéb jellemzők
1.1.5.1. Amerikai konyha
1.1.5.2. Felújított lakás
1.2. Ingatlanos kisszótár
1.3. Milyen lakást ne vegyél?
2. A lakáspiac
2.1. Újsághirdetések – előnyök az internetes hirdetésekkel szemben
2.1.1. Napilapok, hetilapok
2.1.2. Ingyenes újságok
2.1.3. Általános témájú hirdetési újságok
2.1.4. Ingatlanhirdetésekre specializálódott ingyenes újságok
2.1.5. Ingatlanhirdetésekre specializálódott fekete-fehér újságok
2.1.6. Ingatlanhirdetésekre specializálódott színes újságok
2.2. Internetes hirdetések – előnyök az újsághirdetésekkel szemben
2.2.1. Általános témájú internetes apróhirdetések
2.2.2. Ingatlan témájú internetes aprók
2.2.3. Ingatlanirodák honlapjain levő hirdetések
2.2.4. Ingatlanos portálok
2.3. Hogyan találd meg gyorsan azt, amire szükséged van?
2.4. Ingatlanközvetítő irodák
2.4.1. Helyi irodák
2.4.2. Hálózatok tagjai
2.4.3. Kontárok és kalózok
2.4.3.1. A jó közvetítő, a rossz és a csúf
2.4.5. Összefoglaló: közvetítővel vagy anélkül?
2.5. Fórumok, blogok, közösségi portálok apróhirdetései
2.6. Lakossági hirdetések
2.7. Hirdetés az eladó lakás ablakában
2.8. Szórólapok
2.9. Ismeretségi körből információ
4. e-book:
Háztűznézőben

1. Helyszíni szemle
1.1.1. Kívánságlista
1.1.2. Időpont egyeztetés
1.1.3. Telefonos egyeztetés az eladóval
1.1.4. Egyeztetés ingatlaniroda által
1.2. Az ingatlan megtekintése
1.2.1. Pontosság
1.2.2. Mit vigyél magaddal?
1.2.2.1. Első alkalommal
1.2.2.1.1. Kisgyerek tipp
1.2.2.2. Második, vagy többedik alkalommal
1.2.3. Milyen a nyerő öltözet lakásvásárláshoz?
1.2.3.1. Cipőtipp
2. A legfontosabb megfigyelnivaló
2.1. Környezet
2.2. Az épület
3. Magánház esetén megfigyelendők
3.1. Utcafront, járda állapota, kerítés, kapu állapota, ház előtti terület gondozottsága
3.1.1. Vigyázat! FA
3.2. Csengő, levélláda, házszám
3.3. Előkert és hátsó kert állapota
3.4. Kocsibeálló, garázs
3.5. Bejárati ajtó, külső vakolat…
3.5.1. Mitől lehet nedves a fal?
3.5.2. Mitől van a falon sókivirágzás, salétrom?
3.6. Ajtók, ablakok
3.7. Fűtésrendszer
3.8. Tetőszerkezet
3.9. Elektromos hálózat, világítótestek, konnektorok
3.10. Előszoba
3.10.1. Mi tartozik a lakás felszerelésébe?
3.11. Konyha, étkező
3.12. Fürdőszoba, WC
3.13. Szobák
3.14. Gardrób, háztartási szoba
3.15. Tetőtér, padlás
3.16. Pince
4. Társasház esetén megfigyelendők
4.1. Társasházzal kapcsolatos ismeretek
4.1.1. A lakás helyiségei
4.1.2. Közös használatra szolgáló területek
4.2. Épület
4.3. Utcafront, előkert
4.4. A lakás belseje általánosan
4.5. Előszoba
4.6. Konyha
4.7. Étkező
4.8. Kamra
4.9. Fürdőszoba
4.10. WC
4.11. Szobák
4.12. Erkély, loggia
4.13. Terasz, veranda
4.14. Gardrób
4.15. Garázs
5. Mellékletek
5.1. Kívánságlista
5.2. Értékelő lap lakáshoz – egyszerű
5.3. Értékelő lap lakáshoz – részletes
5.4. Értékelő lap házhoz – egyszerű
5.5. Értékelő lap házhoz – részletes
5. e-book:
Alkudj és kösd meg a szerződést!

1. Elkészülni, vigyázz, kész, rajt: vásárlás!
1.1.Szimpátia
1.2. Kommunikációs kiskáté
1.2.1. Hallgass a megérzéseidre!
1.3. Az ár
1.4. Az alku
1.4.1. Alku taktikák
1.4.2. Bizonyítottan működő tárgyalási- és alkutechnikák
1.4.3. Mennyit lehet alkudni?
2. A tulajdoni lap titkai
2.1. Ingatlan nyilvántartás
2.1.1. Földrészlet
2.1.2. Társasház
2.1.3. Szövetkezeti ház
2.1.4. Közterület
2.2. Tulajdoni lap
2.2.1. Tulajdoni lap I. rész
2.2.1.1. Belterület
2.2.1.2. Külterület
2.2.1.3. Zártkert
2.2.1.4. Telki szolgalmi jog
2.2.1.5. Földhasználati jog
2.2.1.6. Érdekesség: kataszteri tiszta jövedelem
2.2.2. Tulajdoni lap II. rész
2.2.3. Tulajdoni lap III. rész
2.2.3.1.Haszonélvezeti jog
2.2.3.2. Elővásárlási jog
2.2.3.3. Visszavásárlási jog
2.2.3.4. Vételi jog (opció)
2.2.3.5. Jelzálogjog
2.2.3.6. Tartási jog
2.2.3.7. Kisajátítás
2.2.3.8. Ranghely fenntartás
2.2.3.9. Tulajdonjog fenntartás
2.2.3.10. Tehermentes ingatlan
2.4. Mit figyelj meg a tulajdoni lapon?
3. Védelem a csalók és a lakásmaffia ellen
3.1. Mit takar a TakarNet?
3.2. A tulajdoni lap biztonsági elemei
3.3. Földhivatali ingatlanfigyelő
4. Szerződéskötés
4.1. Ügyvéd vagy közjegyző?
4.2. Előleg vagy foglaló?
4.3. Mi kerüljön a szerződésbe?
4.4. Szerződésminták
4.4.1. Adásvételi előszerződés foglalóval
4.4.2. Adásvételi szerződés
5. Illeték
5.1. Illetékek ingatlanok esetén – mikor, kinek, mennyi?
6. Adók
6.1. Luxusadó
6.2. Áfa
6.3. Forrásadó
6.4. Szja (személyi jövedelemadó)
6.5. Ingatlan eladása utáni adózás 2008-tól
6.6. Ha 2007-ben adtad el a lakásodat
6.7. Ingatlan zöldkártya
6.8. Ingatlanadó
+
Lakásvásárlás lépésről lépésre: összefoglaló e-book

I. Célkitűzés
I. Célkitűzés II.
I. Az okok és a vágyak
I. A legfontosabb szempont egy ingatlan esetében
I. Az ingatlanok halálos bűnei
I. Pokoli szomszédok
I. Értéknövelők, értékcsökkentők
I. Célkitűzés III.
II. Hitelek
II. Előzetes adósminősítés
II. Milyen kockázata van egy hitelnek?
II. Hogyan tudod csökkenteni a kockázatokat?
II. Meddig ér a takaró?
II. Lakásvásárlással kapcsolatban felmerülő kiadások
III. Milyen lakást ne vegyél meg?
III. A lakáspiac
III. Újsághirdetések
III. Internetes hirdetések
III. Hogyan találd meg gyorsan azt, amire szükséged van?
III. Ingatlanközvetítő irodák
III. A jó közvetítő, a rossz és a csúf
III. Összehasonlítás: közvetítővel vagy anélkül?
IV. Helyszíni szemle
IV. Időpont egyeztetés
IV. Egyeztetés ingatlaniroda által
IV. Az ingatlan megtekintése
IV. Mit vigyél magaddal?
IV. Milyen a nyerő öltözet lakásvásárláshoz?
IV. A legfontosabb megfigyelnivaló
IV. Környezet
IV. Az épület
IV. Megfigyelnivalók
V. Elkészülni, vigyázz, kész, rajt: vásárlás!
V. Kommunikációs kiskáté
V. Az ár
V. Az alku
V. Bizonyítottan működő tárgyalási- és alkutechnikák
V. Mennyit lehet alkudni?
V. Tulajdoni lap
V. Mit figyelj meg a tulajdoni lapon?
V. Szerződéskötés
V. Előleg vagy foglaló?
V. Mi kerüljön a szerződésbe?
V. Illeték
V. Adók
+
Bónusz1:
Egy, két, há: költözés!

Bónusz2:
A 40 legtutibb kozmetikai tipp lakáseladóknak







Lakásvásárlás lépésről lépésre alapcsomag tartalom
hétfő, december 14th, 2009Lakásvásárlás lépésről lépésre
alapcsomag
1 összefoglaló e-book + 2 bónusz e-book
Lakásvásárlás lépésről lépésre: összefoglaló e-book

I. Célkitűzés
I. Célkitűzés II.
I. Az okok és a vágyak
I. A legfontosabb szempont egy ingatlan esetében
I. Az ingatlanok halálos bűnei
I. Pokoli szomszédok
I. Értéknövelők, értékcsökkentők
I. Célkitűzés III.
II. Hitelek
II. Előzetes adósminősítés
II. Milyen kockázata van egy hitelnek?
II. Hogyan tudod csökkenteni a kockázatokat?
II. Meddig ér a takaró?
II. Lakásvásárlással kapcsolatban felmerülő kiadások
III. Milyen lakást ne vegyél meg?
III. A lakáspiac
III. Újsághirdetések
III. Internetes hirdetések
III. Hogyan találd meg gyorsan azt, amire szükséged van?
III. Ingatlanközvetítő irodák
III. A jó közvetítő, a rossz és a csúf
III. Összehasonlítás: közvetítővel vagy anélkül?
IV. Helyszíni szemle
IV. Időpont egyeztetés
IV. Egyeztetés ingatlaniroda által
IV. Az ingatlan megtekintése
IV. Mit vigyél magaddal?
IV. Milyen a nyerő öltözet lakásvásárláshoz?
IV. A legfontosabb megfigyelnivaló
IV. Környezet
IV. Az épület
IV. Megfigyelnivalók
V. Elkészülni, vigyázz, kész, rajt: vásárlás!
V. Kommunikációs kiskáté
V. Az ár
V. Az alku
V. Bizonyítottan működő tárgyalási- és alkutechnikák
V. Mennyit lehet alkudni?
V. Tulajdoni lap
V. Mit figyelj meg a tulajdoni lapon?
V. Szerződéskötés
V. Előleg vagy foglaló?
V. Mi kerüljön a szerződésbe?
V. Illeték
V. Adók
+
Bónusz1:
Egy, két, há: költözés!

Bónusz2:
A 40 legtutibb kozmetikai tipp lakáseladóknak




Házat vagy lakást?
kedd, december 1st, 2009
Házat vagy lakást?
Vajon házat vagy lakást érdemesebb vásárolni? Sokszor ez azért nem kérdés, mert általában az ugyanazon a településen levő házak ára alapból magasabb, mint a lakásoké – így a pénztárca mérete is megszabja, ki tud házat vásárolni. Ekkor megoldás lehet házat venni messzebb, olcsóbban, mint egy lakást a város közepén.
Ha még nem döntötted el, melyik lenne a Neked való, akkor segíthet egy összehasonlítás.
Mik az előnyei és hátrányai, kinek ajánlott, és kinek semmiképp sem javasolt házat vagy lakást venni?
Ház
Előnyök:
- Háztulajdonosnak lenni egy életforma.
- Szabadság, függetlenség semmihez sem hasonlítható érzése (szomszédok messzebb vannak, nem hallatszik át minden zaj, azt csinálsz a saját házadban, amit csak akarsz).
- Saját kert tartozik hozzá többnyire (tetszés szerint kialakítva).
- A gyerekeid az udvaron vagy a kertben biztonságban, szem előtt játszhatnak.
Lehet napozni, kiülni olvasni, kertészkedni, barkácsolni a saját kertben vagy udvaron.
- Családi és baráti programokat, összejöveteleket lehet szervezni a szabadban is (pl. grillezést, és biztosan elfér mindenki)
- A természet közelsége.
- Csak 2 lépés, és kint vagy a friss levegőn.
- Te határozhatod meg az épület színét, a fűtésrendszert, a szigetelést, nem pedig más elképzelését kell elfogadnod.
- Akár bio kertet is kialakíthatsz, és akkor garantáltan friss, vegyszermentes, egészséges zöldséget-gyümölcsöt adhatsz a családodnak, a boltinál sokkal kedvezőbb áron.
- Többnyire tartozik a házhoz garázs, és nem kell az utcán parkolni.
- Háziállatok tartására ideálisabb, mint egy lakás.
- Bizonyos helyeken (övezeti besorolásban) haszonállatokat is tarthatsz.
- A saját gyümölcsfádról annyi gyümölcsöt ehet a családod, amennyit csak bír (nem kell a piacról cipelni, teljesen éretten is leszedhető, Te tudod milyen vegyszert használtál…).
- Nincs közös költség, a fűtésköltség is szabályozható, akkor fűtesz, amikor szükségét érzed.
- Lehet tesztelni a házimozit, vagy rendezni házibulit a szomszéd zavarása nélkül.
Hátrányok:
- Sokkal drágább, mint egy lakás (legalábbis az ugyanabban a városban/ kerületben levő lakásokhoz képest).
- Sokszor a külvárosban/ kertvárosban van, ezért többet kell utaznod a munkahelyig, a központig.
- Az orvos, a szolgáltatások, az üzletek, az iskolák, és a munkahely többnyire messze vannak.
- Mindig van tennivaló, javítani való, karbantartandó dolog a ház körül (például füvet nyírni, kerítést festeni, havat lapátolni).
- Mindig kell rá költeni (hogy szép maradjon).
- A kertet gondozni kell, vagy megfizetni valakit, aki megteszi ezt (kapálás, fák metszése, medence takarítása).
- Fűnyírás, kerti munkák, levélsöprés, hóeltakarítás.
Kiknek ajánlott?
- Gyermekes családoknak – a gyermeked a saját, bekerített „játszótéren”, friss levegőn játszhat, mozoghat.
- Családoknak – sok közös családi program (focizás, pancsolás, kertészkedés) megvalósítható, és ez erősíti az összetartozást.
- Gyermekes családoknak – a gyermekeket be lehet vonni a ház körüli teendőkbe, ezáltal erősíteni a felelősségérzetüket és a kötelességtudatukat.
- Kutyásoknak, macskásoknak – sokkal nagyobb élettér biztosítható a kedvenceknek.
- Akik szeretnek kertészkedni.
- Akik szeretik a természet közelségét.
- Akiknek olyan hobbijuk vagy munkájuk van, ami egy műhely jelenlétét megköveteli (pl. barkácsolás, asztalosság, autószerelés…).
- Akik imádnak kerti partikat rendezni.
- Akik szeretik maguk megtermelni az ennivalót, vagy a virágot a vázába.
Kiknek nem ajánlott?
- Akik félnek, pl. betöréstől, éjszakai zajoktól – egy lakásnál a közeli szomszédság nagyobb biztonságérzetet nyújthat.
- Akiknek se idejük, se pénzük a szükséges ház körüli munkákat elvégezni, vagy valakivel elvégeztetni.
- Akik folyton dolgoznak, folyton úton vannak, nincs idejük élvezni a kertet, és családjuk sincs.
- Akiknek egészségi állapotuk miatt megterhelőek a ház körüli munkák.
Lakás
Előnyök:
- Alacsonyabb vételár.
- Kényelem: nincsenek ház körüli munkák, a lépcsőház takarítást és a hólapátolást is elvégzi más.
- Nagyobb biztonságérzetet nyújt a szomszédok közelsége.
- A lakóközösség közösen dönt egyes beruházásokról – kisebb az egyéni felelősség.
- Emeleti lakásból nagyobb az esély a szép panorámára.
- Általában közel van a bolt, szolgáltató, orvos, stb…
- A lakótársak közelsége több lehetőséget nyújt a baráti kapcsolatok kialakulására.
Hátrányok:
- El kell viselned a szomszédokat.
- Zajok, hangok áthallatszódnak a vékony falakon, sőt olykor azt is tudni, mit főz a szomszédban lakó.
- Integritás (elkülönülés), magánélet védelme nehezebben valósítható meg.
- Garázs, parkolóhely nehezebben (és drágábban) szerezhető.
- Nincs saját kert.
- Ha a természetbe akarsz menni, akkor az messzebb van, és másokkal is osztoznod kell a területen.
- A gyermekeidet játszótérre, parkokba kell elvinni, hogy játszhassanak a levegőn.
- Akkor is kell rezsiköltségeket fizetni, amikor üresen áll a lakás, vagy elutaztál (közös költség, távfűtés díja, stb.).
- Akkor fűtenek, amikor a szolgáltató vagy a gondnok jónak látja, a fűtés sokszor nem, vagy csak minimálisan szabályozható, emiatt a fűtésköltséggel is nehéz takarékoskodni.
- Emeleti lakásnál a lift elromolhat, és akkor csak a gyaloglás marad.
Kiknek ajánlott?
- Kényelemszeretőknek: összkomfortos lakásban csak egy gombnyomás (csavarás), és jön a meleg víz, vagy beindul a fűtés.
- Akiknek nincs idejük/ pénzük/ kedvük a ház körüli tennivalókra.
- Akik az egészségi állapotuk miatt nem tudnak ház körüli munkát végezni.
- Akiknek a közelben van a munkahelyük, vagy az óvoda, iskola.
Kiknek nem ajánlott?
- Akik imádják a természet közelségét, és azt, hogy pár lépés, és a saját kertjükben lehetnek.
- Akiknek a hobbija kert vagy műhely jelenlétét teszi szükségessé (pl. kertészkedés, kőfaragás).
- Kutyásoknak, macskásoknak (főleg nagy mozgásigényű fajták gazdáinak).
- Állattenyésztéssel foglalkozóknak.
- Akiknek bezártság-érzetük lesz egy lakásban.
Pokoli szomszédok
kedd, december 1st, 2009Pokoli szomszédok
Vannak olyan rémségek, amik leginkább beköltözés után derülnek ki.
Jórészük persze kellő előrelátással és egy pici nyomozással kivédhető.
De mindet elkerülni sajnos csak szerencsével lehet.
Valamint az sem garancia, hogy a beköltözéskori állapot marad úgy, ahogy volt, mert a szomszédok is – sajnos vagy szerencsére – szoktak költözni.
Ø Hegedűleckék kedd és csütörtök du. 4 és 6 között. Sajnálatos mód a tanonc nagyon kezdő, és századszor ugyanaz a vinnyogás már nagyon idegesítő.
Szerencsére nem szorgalmas, ezért szinte csak ezen a két napon hallható a gyakorlatozás.
Ha szervezel valami jó kis programot erre a kis időre – pl. maratoni kutyafuttatást – akkor elég jól átvészelhető ez az időszak. De kimaradhatsz ebből az élményből akkor is, ha látástól vakulásig dolgozol.
Ø Lerészegedett apuka késsel kergeti esténként a családját, akik Nálad kérnek menedéket. Persze segítesz, nem engeded legyilkolni őket, de a nyugalmas estéket nem így képzelted.
Ø Ennek lightosabb változata, amikor egymással ordítoznak „csak”, menetrendszerűen este 8 és 11 között.
Ø Feljelentgetős néni, aki unalmas napjait úgy színesíti, hogy vagy a rendőrségen, vagy az önkormányzatnál jelenti be a gyermek- és állatkínzásokat, és egyéb szörnyű tetteket. (Ez konkrétan annyit tesz, hogy egy jó tüdejű kisgyermek hisztizett, mintha nyúzták volna; elvakkantotta magát a jószág, amikor kivitték a szemetest; véletlenül ráhajtottak a virágágyásra…)
Szerencséd van, ha a szomszédodat jelentgeti fel (és Téged csak a tanúzásra akar rávenni); peched, ha Téged.
Próbáld meg lekenyerezni és végighallgatni, akkor megmenekülhetsz a bíróságra, hivatalokba járkálásoktól, hogy tisztázd magad. (bizonyítsd ártatlanságodat)
Ø Felsőszomszéd, aki heti rendszerességgel áraszt el vízzel, mert kiugrott a mosógép csöve a kádból, vagy nyitva felejtették a csapot (és a kádban benne a dugót).
Ø Amiről, ha szerencséd van, sosem fogsz tudomást szerezni: szomszédod, aki kémiai kísérleteket végez, robbanószerkezeteket állít elő házilagosan.
Ø Kutya, akit ha magára hagynak, rögtön ugatni kezd (vagyis mindennap, amíg a gazdik a dolgozóban vannak), zenét hangosan élvező fiatalok, vagy tévét hangosan ordíttató, egy cseppet süket néni.
Ø Állatbarát felsőszomszéd, aki hatalmas késztetést érez a galambrajok táplálására. Sajnos a gravitáció törvényei miatt a horda ürüléke a Te párkányodon és erkélyeden landol.
Ø Kezdő háziasszony, aki rendszeresen elégeti a vacsorát. A tűzoltók már nem hajlandók kijönni.
Ø Szomszéd, aki beteges rajongással viseltetik a lyukak furkálása iránt. Minden hétvégén fúr párat – ez már állítólag 10 éve megy így.
Ø Szomszéd, aki titokban disznókat tart – sajnos nem elég titokban, mert hallatszik a röfögésük és érződik a szaguk.
Ø Szomszéd, akinek sírkőkészítő/ karosszéria-lakatos műhelye van. Sajnos sok a munkája és a pénzre is szüksége van, ezért hétvégén is dolgozik.
Ø Naturista természetimádók, akik sajnos a bigottan vallásos anyósod/ puccos vacsoravendégeid szeme láttára pucérkodnak.
Ø Állatbarát becsönget, nem láttad-e a csörgőkígyóját vagy a skorpióját, mert elveszett.
A rossz választásod következményei
kedd, december 1st, 2009Ki mint vet, úgy arat – avagy a következmények
Minden tettednek lesznek következményei. Te sem fogod megúszni, úgyhogy készülj fel!
Ha jól választasz, akkor elégedett leszel, örülni fogsz az otthonodnak, boldogan látod vendégül a szeretteidet, és nyugodtan hajtod álomra a fejedet.
Ha lesz is gondod, az semmiképp sem a lakásod miatt lesz.
No, és ha elhamarkodottan döntesz?
Nap, mint nap szembesülsz majd a tévedéseddel, kellemetlenül és kényelmetlenül érzed magad, bosszús és csalódott leszel.
Mivel tökéletes ingatlan nincs, ezért meg kell alkudnod. Valamit valamiért. Lemondhatsz valamiért egy előny miatt. Egy olyan előny miatt, ami Neked fontos. Pl. a szép panoráma miatt lemondasz a kedvező árról, a rokonság közelsége miatt lemondasz a falusi friss levegőről, a kedvezőbb árért lemondasz a … tudod folytatni?
Még így is megéri – az előnyök bőven kárpótolni fognak a kényelmetlenségekért.
Más az, ha számítasz egy-két kényelmetlenségre és nem érnek váratlanul, és más az, ha arculcsapásként ér a felismerés.
No, de akkor lássuk a medvét!
Hogy járhatsz, mi vár Rád, ha nem elég körültekintően választasz?
Mi az a kapásból felsorolt 50 következmény, amire számítani lehet? (50-ig számoltam, aztán meguntam, szóval van még jóval több is, és olyan is, ami nekem eszembe se jutott)
Környezettel kapcsolatos problémák
Közlekedési nehézségek
1. A megvásárolt ház vagy lakás túl messze fekszik a munkahelyedtől, iskolától, idős szülőktől, stb., ezért túl sok idő megy el a közlekedésre.
A tömegközlekedés borzasztó: 2. túl ritkán indulnak a járatok, azok is túlzsúfolva. 3. A megálló kényelmetlenül messze van. 4. Hogy eljuss a munkahelyre, boltba, többször is át kell szállnod. 5. Visszafele rengeteget kell várakoznod a megállókban.
6. A lakóhelyedtől a munkahelyig, iskoláig, stb… rémálom autóval eljutni. Mindennap órákat araszolhatsz a dugóban. Vagy azt választod emiatt, hogy hajnalban indulsz és a délutáni csúcs után érkezel.
7. Az út nemcsak nagyon forgalmas, hanem veszélyes is. Százzal dübörögnek teherautók, kamionok. A halálos balesetek statisztikája nagyon lesújtó.
A biztonságos közlekedés hiánya
8. Az otthonod közelében nincs jelzőlámpa a gyalogosok védelmére. Pedig a forgalom indokolttá tenné. 9. Rosszabb esetben még zebra sincs. Így gyermekeidet vagy folyton kísérgeted, vagy rettegsz.
Parkolási problémák
10. A közelben nem találsz eladó vagy kiadó garázst. Kénytelen vagy az autódat az utcán parkoltatni. 11. A parkolók dugig vannak, sokszor csak messze tudsz megállni. 12. Legrosszabb esetben még fizetned is kell a parkolásért.
Messze vannak a szolgáltatók
13. A bolt messze van. Jobb esetben akad a közelben egy kisbolt, de nem sokra mégy vele: a választék szegényes, az ár csillagászati. A bevásárláshoz (még egy kenyér vagy tej miatt is) járműre kell szállnod.
14. Nemcsak a bolt van messze, de a szolgáltatók, az orvos, a gyógyszertár sincs elérhető közelségben.
Messze van a központtól
15. Nem elég, hogy messze laksz a központtól, de a barátaidat is meglehetősen nehéz kicsalogatni.
Zaj
16. A ház mellett óvoda/ iskola működik. Az jó, hogy ha megfelelő színvonalú, akkor a gyermekednek nem kell messzire mennie, de ha pl. otthon dolgozol, a zsivaj zavaró lehet.
17. Ugyanígy idegesítő lehet a harangszót hallgatni, főleg ha nem csak délben és misére kongatnak, hanem minden negyedet üt. Bár – sokan állítják – egy idő után úgy meg lehet szokni, hogy észre sem veszed.
18. Sajnos az utcai zenészek játéka sem mindig szívet és fület gyönyörködtető.
Zaj + rezgés
19. Az épület előtt eldübörgő járművek, főleg teherautó és villamos által keltett zaj és rezgés is zavaró. 20. Ennél is rosszabb a helyzet, ha vonat, repülő és más hangos, rezgéskeltő jármű a zajforrás. Az épület szerkezetének sem tesz jót a sok rázkódás. (valahányszor egy jármű elhalad, a ház megremeg)
Zaj + koszos levegő
21. Lakásod vagy házad egy olyan forgalmas helyen van, ahol a nagy zaj és a por (szmog) miatt nem lehet ablakot nyitni.
Züllött környék
22. Alkoholista, lumpen alakok randalíroznak, drogosok tanyáznak a lakásod közelében, a kapualjban pedig hajléktalanok alszanak.
23. A közelben van pár kocsma, szexbolt, játékterem és erotikus szalon is.
Tájékozatlanság
24. Egy gyorsforgalmi út épül közvetlen a ház előtt. Erről tudhattál volna, ha utánakérdezel a helyi önkormányzatnál (benne van a rendezési tervben).
Lakással kapcsolatos problémák
Tárolóhely hiánya
25. A lakásban nincs elég tárolóhely. Nincs külön spájz vagy gardrób, és mivel a beépített előszobaszekrényt is kiszedték (helynyerés miatt), így igazán gondban vagy, ha valamit el akarsz rejteni szem elől.
Kevés szoba
26. A lakás túl kicsi a családnak. Nem lesz külön szobájuk a testvéreknek, az idős szülőt is csak a gyerekszobába tudod elhelyezni.
Rossz elosztás
27. A lakásban nem külön nyílóak a szobák, így vagy a nagymama kuksol a belső szobában reggelig (és lehetőleg kevés folyadékot fogyaszt este, nehogy baj legyen) mert nem akar véletlenül egy intim pillanatban benyitni a külső (átjáró) szobába, vagy a szerelmespárnak van 8-kor takarodó, nehogy később felverjék a nagyit.
Méret probléma
28. A megvásárolt ház vagy lakás túl nagy. Felében már fél éve nem jártatok. Takarítani is alig győzitek. Az ingatlanadó bevezetésére már nem is mersz gondolni.
Energiapazarlás
29. Az elektromos bojler és tűzhely zabálja az áramot. Ekkora családnak, mint a Tiéd, olcsóbb lett volna gáztűzhelyt és bojlert használni.
30. Van ugyan légkondi és jól is hűt, de rengeteget fogyaszt, és a hangja egy traktoréval vetekszik.
31. Az elavult nyílászárók és a rossz szigetelés miatt az utcát fűtöd.
32. A WC tartályból minden lehúzáskor 15 liter víz távozik.
Technikai problémák
33. A lakásban kevés a konnektor. Pontosabban csak ott nincs, ahol kellene. 34. Az elektromos hálózat pedig nem bírja a terhelést: folyamatosan lecsapja az automatát, kivágja a biztosítékot.
35. Rájössz, hogy a házad folyamatos karbantartásához nincs elég időtök vagy energiátok. Fizetned kell valakinek, aki elvégzi a feladatokat.
Nem várt költségek
36. A lakásban túl nagy a belmagasság. Ami elég impozáns, mindaddig, míg meg nem érkezik az első fűtésszámla.
37. Rájössz, hogy túl drága játékszert vásároltál. A medence karbantartása jóval többe kerül, mint amennyit el tudtál képzelni. A figyelőrendszernek pedig olyan magas a havi díja, hogy 2 hónap múlva felmondod.
38. Hamarosan felújítják a házat, emiatt megemelik (duplájára) a közös költséget. A váratlan kiadás felborítja az amúgy is szűkös költségvetésedet.
Egészségügyi gondok
39. Idővel rádöbbensz, hogy kár volt 3 emeletes házat választani. Izületeid már nem bírják a lépcsőzést.
40. Ugyanez pepitában, lakás esetén: jobb lett volna, ha van lift.
41. Allergiás vagy az utcában telepített fasor virágjának a pollenjére.
42. A megvásárolt ház vagy lakás magasfeszültségű vezeték közelében fekszik. Igaz, nem bizonyították a rákkeltő hatást, de talán mégsem alaptalan összefüggést látni a vezetékek és a megbetegedések között.
43. Az ivóvíz szennyezett vagy nitrátos, fogyasztása nem javasolt.
Biztonsági problémák
44. Rádöbbensz, hogy kisgyerek estében az erkély + magas emelet nem nyerő párosítás. Rettegsz.
45. Kiderül, hogy Te vagy az, aki retteg a magasságtól. Erről a fóbiádról eddig nem is tudtál.
46. A házba azbeszt, bauxitbeton vagy más veszélyes anyag van beépítve.
47. Könnyen bemászhatnak az ablakodon, ezért vagy rácsokat szerelsz fel, vagy állandóan csukva tartod.
Kényelmi problémák
48. Egy-egy szoba annyira sötét, hogy még napközben is lámpát kell gyújtani.
49. A lakás a függőfolyosóra nyílik, az ablakok is itt vannak, és mivel a földszinten található, mindenki előtte közlekedik.
50. A lakás a függőfolyosóra nyílik, és mivel el kell haladnod az összes emeletszomszéd ablaka alatt, mindenki látni fogja, mikor jössz-mész, és kivel.
A házirend szerint a lakók maguk takarítanak. Minden harmadik héten Rád kerül a sor. Mivel csak hálni jársz haza, kénytelen vagy valakit megfogadni és megfizetni, aki takarít helyetted.
A konyhában nincs ablak, így nehéz a természetes szellőzést biztosítani.
A WC-ben és fürdőszobában se ablak, se szellőző rendszer, se páraelszívó. Kellemetlen bárki után is bemenni.
Értékesíthetőségi nehézség
Számos egyértelmű hátránya miatt ingatlanodat csak meglehetősen nyomott áron tudod értékesíteni.
Egyéb nem várt problémák
Anyagi nehézségek
Annyira magas törlesztőrészletet választottál, hogy minden hónapban ki van centizve a jövedelmed. Rettegsz valami váratlan esemény bekövetkeztétől, ami felborítaná a költségvetést.
Nem tudod fizetni a törlesztőrészletet, ezért a bank elárverezteti az ingatlant. Plusz felkerülsz és 5 évig a BAR-listán maradsz, ami a hitelképességedet teljesen lerontja.
Nem nyereséges befektetés
Annak reményében vásároltál, hogy majd az albérlőid fizetnek, de sikerül kifognod a nemfizetőseket, a rendetleneket, sőt, egész nyáron üresen áll a lakás.
Annak reményében vásároltál, hogy majd az árak mennek felfelé, de 5 éve nem mozdulnak, sőt, kismértékben estek.
Ezen kívül a “szomszédok, mint a bosszúság forrásai” is megérnek egy misét.
Erre azonban egy másik fejezetben fogok kitérni.
Ezen problémák nagy része megfelelő tervezéssel elkerülhető.